Mi fog történni, ha a terhesség 10. hete után végzi el a gyógyszeres abortuszt?

A gyógyszeres abortusz hatékonysága az első trimeszter alatt garantálható (a 12.hétig), de a második trimeszter ideje alatt is alkalmazták már sikeresen.

2004-ben a Royal College szülészek és nőgyógyászok által kiadott bizonyított klinikai irányelveikben rámutattak, hogy a Mifepristone és Misoprostol kombinációja egy biztonságos és hatékony alternatíva lehetne a műtét elkerülésére azoknak a nőknek, akik a 9. és 13. hét között esnek át terhességmegszakításon.

 

Ha 12 hétnél régebb óta terhes és így veszi be az abortusz tablettákat, azok ugyanúgy hatni fognak és vetélést idéznek elő. Habár ebben az esetben sokkal nagyobb az esélye, hogy az abortusznak valamilyen egészségügyi következménye lesz, és megnő a valószínűsége, hogy orvosi segítségre lesz szüksége utána. (Tekintse meg a lenti táblázatot, hogy lásssa konkrét adatokkal a megnövekedett kockázat mértékét.)

Éppen ezért ebben az esetben mindenképpen ajánlott olyan helyen bevenni a tablettákat, amik nagyon közel vannak az elérhető orvosi segítséghez, például a kórház várójában, vagy egy ahhoz közeli kávézóban. Így, ha esetleg a tabletták bevételét követően segítségre lenne szüksége, az nem lesz messze Öntől.

A tünetek pontosan ugyanolyanok, mint egy spontán vetélés esetében. Ha sürgősségi ellátásra van szüksége egy kórházban, nagyon fontos hogy azt mondja az orvosnak, hogy elvetélt, hiszen egyes országokban az abortuszt végző nők ellen eljárást indíthatnak. A tünetek és a kezelés is teljesen azonos.

 

Azt is fontos tudni, hogy nagyon sok vért és szövetet fog veszíteni és ezzel egyidőben a magzat is kilökődik a méhéből, melynek mérete a terhessége előrehaladottságától függ, így előfordulhat, hogy felismerhetővé válik Ön számára. Ennek a látványa elég lesújtó tud lenni, és sokakból szorongást válthat ki. A gyógyszeres abortusz azonban még mindig sokkal biztonságosabb módja a terhesség megszakításának, mint például éles tárgyakat helyezni a vaginába, mérgező vegyi anyagokat nyelni, például fertőtlenítőszert, vagy a hasra mért ütésekkel előidézni a vetélést. Ezeket a veszélyes módszereket SOHA ne használja!

 

More references

 

 

 

Terhesség hossza

Azon nők aránya, akik további egészségügyi ellátásra szorultak

0- 49 nap (0-7 hét)

2 %

40-63 nap (7-9 hét)

2.5%

64-70 nap (9-10 hét)

2.7%

71-77 nap (10-11 hét)

3.3%

77-84 nap (11-12 hét)

5.1%

85-91 nap (12-13 hét)

8%