Az abortusz nem köthető mentális egészségügyi problémákhoz, ugyanakkor, csakúgy, mint minden nagy életdöntés esetében, kihívást jelentő érzelmeket válthat ki. Ez gyakran igaz, amikor a terhességgel kapcsolatos döntések nehéz helyzetekben születnek.
Teljesen rendben van, akárhogy is érzed magadat az abortuszod után. Sokan megkönnyebbülést éreznek, míg mások nehezen dolgozzák fel az érzéseiket. Vannak, akik bűntudatot érezhetnek amiatt, hogy nem érzik magukat bűntudatosnak. Vannak, akik elgondolkodnak a „mi lett volna, ha” kérdéseken. Vannak, akik megbánhatják azokat a helyzeteket, amelyek az abortuszhoz vezettek. Vannak, akik úgy érezhetik, hogy nem volt kontrolljuk, vagy túl elhamarkodottan hoztak döntéseket. A korlátozó jogi környezet, a társadalmi megbélyegzés és a hormonális változások erősíthetik ezeket a gondolatokat.
Nincs semmi baj azzal, ha valakinek abortusza volt. Az abortusz az egészségügyi ellátás egyik alapvető formája. Évente körülbelül 73 millióan vetetik el terhességüket világszerte. Nem vagy egyedül ezzel a tapasztalattal.
Ha tudatosítod és feldolgozod az érzéseidet, könnyebb lesz kezelni őket. Az alábbi dolgok segíthetnek ebben:
- Írd le, mit érzel, hogy jobban megértsd.
- Oszd meg valakivel, akiben megbízol, amit átéltél.
- Fordulj mentális egészségügyi szakemberhez segítségért.
- Vedd fel a kapcsolatot egy abortuszt támogató segélyvonallal, vagy írj nekünk – talán tudunk segíteni abban, hogy megtaláld a helyi lehetőségeket.
Támogató anyagok az abortusz előtt, alatt és után (csak bizonyos nyelveken érhetők el):
